Ruhát osztott a Hit Gyülekezet Barcson
Írta: Németh Lászlóné   

Adományokkal érkezett Barcsra szombaton a HIT Gyülekezet karitatív, szociális szervezetének Hites Adakozók Hálózata, akik a Templom téren segítették a rászorulókat a hideg napok átvészelésében. Agyaki Mónika vezető elmondta: 800 kilogramm ruhát, ágyneműt, játékot és cipőket adtak a segítségre váróknak. Hozzátette: az elmúlt évek tapasztalatai alapján utóbbira volt a legnagyobb igény, így a korábbiaknál több lábbelit hoztak Barcsra is. A szervezet a nagy fagyok beálltával elindul a dél-somogyi kis településekre is.

Forrás: Híd Tv