A Hit cselekedett Sellyén is! - Sellye 2011 március 12. Élelmiszer, ruha adomány - KÉPGALÉRIA
Írta: Slézia Rita HAH munkatárs   

sellye hit gyülekezeteTöbb száz rászorulón tudott segíteni a Hites Adakozók Hálózatának Pécsi Szervezete 2011. március 12-én, Sellyén.

A Hit Gyülekezete Karitatív Szervezete az elmúlt év szeptemberében járt utoljára Baranya egyik legszegényebb vidékén, az Ormánságban. Akkor a belvíztől sújtott családokhoz juttattak el segélycsomagokat, most a tél utolsó sátras élelmiszer- és ruhaosztására került sor.
Tették mindezt abban a térségben, ahol – a KSH adatai szerint – a munkanélküliségi ráta a tavalyi év végén már a 40%-ot közelítette, vagyis ahol 10 munkaképes korú felnőttből 4 munkát keresett. A szolgálat önkénteseinek autói éppen ezért minden eddiginél jobban megrakodva érkeztek a kisváros újonnan épült Egészségügyi Központja elé, ahol már sok kisnyugdíjas, nagycsaládos és babakocsis kismama várakozott. (A babakocsik, mint szállítóeszközök, a későbbiekben még komoly szerephez jutottak.) A meghirdetett 10 órai kezdést türelmetlenül várta a helyi és a környező falvakból érkezett mintegy 300 ember. Nem kellett csalódniuk! A gyülekezet tagjainak adományai révén ezen a napon a 1,5 tonna ruha, cipő, takaró mellett 400 kg burgonya, hagyma és 150 kg friss, bogádi kenyér került szétosztásra a szükségben lévők között.